Author
mokusok

Nyolcadik Tenger – Kiállítástábor

2013. április 18-27.
Művelődési Szint (Müszi), Budapest

Sós víz tört fel a Józsefvárosban – létrejött a Nyolcadik Tenger és elárasztotta a MüSzit is.
A Nyolcadik tenger című kiállítástábor a 20 Forintos operett első állomását zárta le.
A 10 napos kiállítástábor a 2012 nyarán megkezdett 10 hetes munka (ld. Mókus Maxi) eredményeit mutatta be és gondolta tovább a résztvevők segítségével. A kiállítás programjában voltak beszélgetések, közös éneklés (a Bennfentes Kívülállók Közkórus alakuló kóruspróbái), a 20 forintos operettről készült dokumentumfilm első verziójának bemutatója, workshopok (köztéri művészet gyakorlatok, bábkészítés a Virágbolt projekt közreműködésével), palackposta, szubjektív nyolcadik tenger térkép, közös építés, nyócker séta, történet-megálló, időbank és csere-bere.
Április 13-tól minden nap a MüSziben vártuk az érdeklődőket, önkéntes segítőket a kiállítástábor előkészítésétől a zárásáig. A 10 napra a MüSzibe települő mókusgazdaság minden segítséget, felajánlást, PET-palackot, 8ker-történetet örömmel fogadott és hasznosított.

Megnyitó: április 18. 19.00
Nyitvatartás: 15:00-tól estig (kb. 22:00)

Folyamatos programok:
– Bennfentes Kívülállók Utcai Közkórus: alakuló kóruspróbák és
intervenciók (Ápr. 19, 23-25. 18:00-19:00)
– Virágbolt: hírbábozás (időpontok a facebookon)

Április 18., csütörtök: Első utazás
19:00: felolvasás Mókus Maxi történeteiből, a Mókus Riviéra c.
film vetítése, a BKK kórus bemutatkozása
Málna csoport sQueerel buli

Április 20., szombat: Mókus style
13:00-15:00: mókustánc-workshop gyerekeknek és felnőtteknek,
vezeti: Vass Imre
13:00-15:00: varróműhely: biciklis mókus-kalózruhák és
kiegészítők készítése
15:00-tól: mókuskerekezés a critical mass-en (indulás a Müszitől)

Április 21., vasárnap: Mókusgazdasági nap
15:00-19:00: a Föld Vasárnapja a MÜSZIben
Időbank a Suska piacon
Beszélgetés a feltétel nélküli alapjövedelemről

Április 22., hétfő: A köztéri művészet napja
15:00-17:00: köztéri performansz-gyakorlatok Sarah Güntherrel
18:00: A mi kis falunk új típusú public art, részvételi művészet
Magyarországon – beszélgetés (moderátor: Kertész László)

Április 26., péntek:
street art-séta a 8. kerületben (Julius Palacinka / Szia.nl vezetésével)
17:00: Közösségi sétaépítés a Nyolcadik tengeren túl
(Vezetik: Balázs Anna, Koniorczyk Bori urbanisták)

27.szombat : FINISSAGE – Vége Voyage
15:00: Mókus-dalok: BKK kórus a Bélaműhely hangszereivel
Záróbuli

Köszönjük az alkotóknak:
Hankó Kitti, HoCsi, Andrea Ermanno Francesco Giuliano, Julius Palacinka, Prieszol Julianna, Barts Lívia, Vass Imre, Szabó Vera, Martin, Rian, Eva-Maria Dombrady, Sztuchlick Andrea, Rejtő Gábor, Bogyó Virág, Hódi Csilla, Rian, David Robert Evans,

a koncepciót készítették a részeg tengerészek:
Berecz Zsuzsa, Esze Dorka, Sarah Günther, Markos Viktor és Szabados Luca

http://muszi.org/ ?event=a-nyolcadik-tenger-k iallitas

FB:
https://www.facebook.com/events/111738078996396/… Tovább...

DIALOG


The film gives an insight into Csilla Horváth’s story and knowledge, – a homeless person’s views on the recent incredible situation of people without home in Budapest. Csilla Horváth works in a homeless shelter and is the writer of the original Mókus story (see Mókus Maxi 2012). After working together for one year, Sarah Günther decided to collect the stories of the Homeless participants of the 20-forint-operetta.
It experiments with a communication between the audio and the visual layer.

The short film was presented during the exhibition Nyolcadik Tenger („8th sea“) in Müszi and on the International MitOstfestival Leipzig in 2013.

with & by: Csilla Horváth (voice), Andrea Giuliano (picture), Sarah Günther (interview, camera & edit), Viktor Markos (edit)… Tovább...

Mókus Maxi – 20 Forint Operetta I.

The first stage of the operetta was a 10-week all-day open workshop in the 8th district of Budapest (the city’s poorest and most heterogenous district with a high percentage of immigrants, a large Roma population, high criminality and housing poverty).
The group of collaborators and diverse newcomers turned an empty lot into a meeting point and a rehearsal space for the open society. Neighbour children turned one of the sandboxes into a backyard garden. Local artists and residents assembled a film crew, wrote, acted and shot a series of soap opera episodes and held a local screening. Homeless artists organized a writing circle to create textual material for the project. The experimental music group Bélaműhely composed songs from these texts and then performed them in the streets on instruments they built of refuse and trash.
The project revolved around the figure of Mókus Maxi, a homeless sailor (inspired by a short story of a former homeless writer). Around this character arose the legend of the 8th Sea representing the 8th district. By the end of the 2,5 months the growing community built up a giant mobile squirrel. This rodent relative of Mack the Knife from the Threepenny Opera (Brecht/Weill) gathered the audience around him and sailed them through the “8th Sea of Budapest” in a big theatrical street procession.

BLOG | http://20forint.blogspot.hu
DOCUMENTARY  “Mókus Riviéra” (trailer) | http://www.youtube.com/watch?v=ZUPSlc_BnRQ

partners Mobile Albania, Vagyunk Association of Homeless Artists, Béla Műhely, Fedél Nélkül
supported by Schering Stiftung, MitOst e.V, Local government of Joseph Town Budapest
Winner of the competition “kultur-im-dialog-moe 2012”, a program by the Schering Stiftung and MitOst e.V., Berlin.

concept & realisation: everybody
idea & coordination: Pneuma Szöv. + Mobile Albania
texts & stories: Vagyunk Egyesület + Uccaművész Egyesület
music & instruments: Béla Műhely + Dudás Zsombor

with & by:
Andrea Francesco Ermanno (translation), Andrea Sztuchlik (muse), Attila (drummer),
Benedek Gyuri (soap operett shooting), Boross Martin (squirrelbuilder, performer), Berecz Zsuzsa (Pneuma Szöv., production management),
Camille Tournebize (volunteer, squirrelbuilder), Cseke Dorina (fotos), Csiki Betti (dancer, performer), Csoport Új Vizualitás (fotos),
Dudás Zsombor (music & mokus drums),
Elisabeth Katalin Grabow (squirreldance leader), Erdős Zoli (informer), Erwin Feldmann (beautify Tolnai and streetwalker), Esze Dorka (performer, squirrelbuilder),
Fekete Hajnal (fotos), Feri (the train drawer), Franzi Günther & Iris (cooking),
Gábor (helper), Gábor (squirrelbuilder), Gábor (bottle collector), Galamb Istvan (trailer construction), Galamb Zsuzsanna (Goethe Guerilla, squirrel mossgraffiti), Gyenei Peti (ship sponsor), Gyuri / Georgi (bamboo-nod-expert, squirrelbuilder),
Hannes Hanath (beautify tolnai), Herczeg Zoltan (3B, graphics, costumes, nemzeti-cutter), HoCsi / Horváth Csilla (Vagyunk Egyesület, writer, performer), Huterják János (pirate),
Ivett (dancer, singer),
Julius Palacinka (daily reporter),
Katharina Stephan (Mobile Albania, concept, squirrel building), Kevin (performer), Kiss Béla (mókus cooking),
Lée Jozsef (Vagyunk Egyesület, writer),
Margerita (beautify tolnai), Makra Viktória (puppet workshop, coordination of the soap operett), Markos Viktor (Pneuma Szöv.,soap operett camera, cutting, concept), Mauricio Mendivil (squirrel help), Mercsei Pál (Uccamüvész Egyesület, writer, performer), Mobile Albania Crew: Flo & Till (performers, builders), Molnár Bence (Bélaműhely, music workshop),
Orbán Anna (Vagyunk Egyesület, writer, singer), Owen Good (translation)
Pápai Gergő (squirrel movie), Pista (cooking, soap operett performer), Pisti (performer), Pisti (helper), Prieszol Julianna (performer, mókus cooking and building, social support, writer),
Rejtő Gábor (Uccamüvész Egyesület, writer, leader of the writers workshop), Rimóczi István (Bélaműhely, instrumentbuilding workshop, music), Robi (cooking), Roland Siegwald (Mobile Albania, concept, squirrel building),
Sarah Günther (Pneuma Szöv., Mobile Albania, idea, concept, artistic coordination), Simon Viktória Nóra (organisation assistance, squirrelbuilder), Somló David & Bélaműhely Crew, Szabados Luca (Pneuma Szöv.,design, costumes), Szabó Veronika (squirrel haircuter), Szalay György (writer, performer, main actor in the soapoperett), Szandi (dancer performer), Szélig Feri (thief, nightwatch, térfigyelő), Széphelyi Júlia (script soap operett), Szobota Luca (children workshops, beautify tolnai),
Tamás Bence (hegedű), Tomika, Tóth Betti (Kakadu fözés, mókus cooking), Tultz Erika (assistance, childrenwatcher), Túri László (yogamaster, performer),
Vécsei Anna (dramaturg puppet workshop)

És minden palack-gyűjtő és még sokan mások!… Tovább...

Lufthase

// a performance, labyrinth and multiple installation with machines, ghosts, city air
// 2008, October
// Budapest, Old Corvin Shopping Mall.

Lufthase is a secret air factory built on the fact that (in)visible fictions build (in)visible facts and that air pollution makes politics. Breathing against working, breathing for working. Work for breath.
Starting point of the factory was the big airloom by James Tilly Matthews, developed in Bedlam, London in the beginning of the 19th century, known as the first documented case study of paranoid schizo- phrenia. Due to electromagnetic waves, the airloom could drive brains more than 100 years before our modern mass media and other advanced influencing machines. During 1 month the factory awaited new workers and handled their brains with chaotic energy. The project was planned and realised with a growing number of factory workers and allies. The factory workers were a group of approx. 40 people: friends, volunteers, artists, activists, fantoms, historical creatures.
The audience could find their own spaces and roles within the air factory – some returned after the first visit to create an own unit among the 30 rooms of the abandoned Corvin office system. This collaborative approach was a core of the project project that created energy within and beyond the performance. Pneuma Szöv. as a network was established during LUFTHASE.

—> I wanna get lost in the old Lufthase labyrinth!

videotrailer on NépszabadságTovább...